Rákoshegyért-díj 2008
 
„Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete városrészi díjak adományozásával kifejezi elismerését azon polgárok iránt, akik példamutatásukkal, maradandó alkotásaikkal, munkásságukkal jelentős mértékben hozzájárultak a városrész szellemi és anyagi gyarapodásához, és kivívták egy-egy városrész megbecsülését.”
 
A fentieket olvasva nyugodtan mondhatjuk, jó kezekbe kerülnek majd a díjak. Szeptember 26-án, a Rákoshegyi Napok alkalmával a Baptista Imaházban Szakáll Ágnes festőművész és Litomiczky Sándor, a Rákoshegyi Modellező Klub vezetője veheti át a kitüntetést.
 
Szakáll Ágnes Sopronban született 1945-ben. Édesapja jogász volt, édesanyja adminisztrátor, mindketten a Postánál dolgoztak. Budapesten a Róna utcában laktak, 1953-ban költöztek a kerületbe, Rákoskertre, majd egy év múlva Rákosligetre, s 1986-ban Rákoshegyre, mai otthonukba. Férje, Lakatos József Péter ős rákoshegyi. Faszobrász, restaurátor, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa. A fiúk – Bálint – történész, latin-történelem szakon végzett a bölcsész karon, s jelenleg PHD hallgató. Komolyan veszi amit csinál, előadásokat tart, cikkeket ír. Ágnes nagyon büszke rá.
 
Mi leszel, ha nagy leszel? – tesszük fel sokszor a kérdést a gyerekeknek. Olvastam életrajzokban, hogy már kisiskolás koromtól ez vagy az szerettem volna lenni. Te mi szerettél volna lenni? Hogyan döntötted el, hogy festő leszel?
Ligeten volt egy nagyon jó rajztanárnőm, aki főiskolát végzett festő volt, Tóth Júliának hívták. Egy alkalommal görögdinnyét festettünk, bíztatta a gyerekeket, hogy bátran lendületesen fessenek. Én ráéreztem erre az újfajta szemléletre, s nagyon jól sikerült a dinnyém. Ő felfigyelt rám, és elkezdett velem külön foglalkozni. Ez úgy hatodikos koromban volt. Két évet foglalkozott velem, majd így kerültem a Török Pál utcába, a Képzőművészeti Gimnáziumba, ahol 1964-ben érettségiztem. Egyébként nem festő szakon tanultam, textiles voltam, ide vettek ugyanis fel. Később át akartam menni a képzőművészeti tagozatra, de anyám ezt ellenezte, úgy gondolta, nem baj, ha lesz egy szakma a kezemben. Tehát maradtam. De azóta sem csináltam textilt. Pedig mindent tanultunk: szőnyegszövést, csomózásokat, kelim-technikát, gobelin-szövést.
 
Gimnázium után hogyan tovább?
Tekintettel arra, hogy anyám egyedül tartotta el a családot, azaz engem és nagyanyámat, így az szóba sem jöhetett, hogy főiskolán folytassam tanulmányaimat. Dolgozni mentem, irodai munkát vállaltam, de ezt nem csináltam sokáig.
Közben Horváth Laci mamája, Bözsi néni beszervezett engem a szakkörbe, amit Tóth Tibor rákoshegyi festőművész vezetett. Ez Ligeten volt a „Kis-Dózsában”, a mai Csekovszky Művelődési Házban. A képzőművészeti szakkör mellett működött a Művészetbarát Kör, ahol minden hónapban kiállítások voltak. Ezek szervezésében, rendezésében aktív szerepet vállaltam. Innen szerveződött a későbbi Gyulai Művésztelep törzsgárdája is. Tóth Tibor célja az volt, hogy meg akarta ismertetni a tagokkal és az érdeklődőkkel az akkori kortárs képzőművészetet. A „tűrt, támogatott és tiltott” kategóriát egyaránt. Ezt azonban a kerület akkori vezetése nem nézte jó szemmel. Az meg különösen nem tetszett, hogy a bemutatókat hosszas beszélgetések követték. Ezekre az alkalmakra a belvárosból is sokan kijöttek hozzánk. Laborcz Ferenc és Doór Ferenc kiálltak Tóth Tibor mellett, s ez még két év további működést tett lehetővé, de 1972-ben véglegesen beszüntették a Művészetbarát Kört. Ettől kezdve minden szombaton Tiborék lakásán jött össze a társaság, sokszor hajnalig tartottak a beszélgetések.
A művésztelepek 1966-ban indultak meg. Az akkori Népművelési Intézet által támogatott, a szakkörösök részére életre hívott ilyen művésztelep volt a mohácsi, majd később, 1969-ben megalakult a Gyulai Nyári Művésztelep. Tóth Tibor 1983-ig vezette a művésztelepet, majd átadta nekünk, tanítványoknak.
 
Menjünk egy kicsit vissza az időben. Férjeddel, Péterrel hol ismerkedtél meg?
A szakkörben. Ő akkor a Szépművészeti Múzeumban dolgozott, mint ifjú restaurátor. Emellett képezte magát a rajzolásban.
 
Hogyan és mikor kezdődött a szorosabb kapcsolatod a rákoshegyiekkel?
Bár már Rákoshegyen laktunk, a fiam, Bálint az első óvodás évét Ligeten töltötte. Majd mikor már ide járt, akkor a gyermekek révén a szülőkkel kerültem közelebbi kapcsolatba. Akkor lett igazán jó, mikor a fiam iskolás lett. A tanító nénije Kucsma Marika lett. Nagyon jó kis osztály volt az övék. A szülők is jó barátságban voltak, nem csak a gyerekek. Két családot említenék meg: Miseticséket és Misákékat. Misetics Zsuzsa szervezett egy kultúr-kört, kirándulni, hangversenyre jártunk, különböző összejöveteleket tartott.
 
Hogyan és mikor kezdődött a közéleti szerepvállalásod?
A rendszerváltozás hajnalán először megalakult a Vigyázó Ferenc Művelődési Társaság, majd a Czimra Gyula Önképző Egyesület. Tehát én belevetettem magam, tele energiával az egyesületek életének a szervezésébe. Elsősorban kiállításokat szerveztünk, rendeztünk. Mikor megindult a Czimra szabadiskolája, akkor a tanítással is foglalkoztam Tóth Tibor mellett. Amikor 1994-ben megalakult a Rákoshegyi Polgári Kör, annak munkájában is tevékenyen részt vállaltam. Érdekel a helytörténet, 1997-ben „Rákoshegy 75 éves” címmel kiállítást rendeztem az Erdős Renée Házban. Igazából innen kezdődik a helytörténeti anyagaink gyűjtése. — Megragadnám az alkalmat, hogy mindenkit kérjek, akinek a birtokában van régi fotó, vagy egyéb dokumentum, rövid időre adja kölcsön, hogy lemásolhassuk, s megőrizzük az utókor számára.
 
Nyolc éve változás történt az életedben…
Igen minden megváltozott. Egy apró baleset után valószínű orvosi műhiba következtében mozgásomban korlátozott lettem, tolókocsiban töltöm napjaim… Amit tudok, csinálom tovább. Miután itt ülök ebben a székben, van időm. S mivel megkaptam Tóth Tibor írásos hagyatékát, annak tanulmányozásával is foglalkozom. Ennek egyik indítéka, hogy most 40 éves a Gyulai Művésztelep, és megpróbálom a dokumentumokat feldolgozni. S természetesen a Művészetbarát Kör dokumentumait is rendszerezem. Ennek jelentős részét már átadtam az Erdős Renée Háznak annak reményében, hogy kiadvány formájában sikerül majd megjelentetni.
Továbbra is részt veszek az egyesületek életében, kiállításokat rendezek többek között a Rákoshegyi Közösségi Házban. Nagy siker volt a Renée Házban Tóth Tibor és Czimra Gyula életmű-kiállítása. Nekem is volt egy önálló kiállításom, s most készülök a Rákoshegyi Napok alkalmával egy kamara-kiállításra is.
Mivel az utazás lehetősége is korlátozott számomra, ezért helyette elkezdtem régi képeslapokat, fotókat gyűjteni. Örömmel mondhatom, igen szép már a gyűjteményem. Ez térben és időben pótolja a kimozdulási lehetőséget, amit állapotom miatt elvesztettem. Köszönettel elfogadok minden, esetleg otthon felesleges régi képeslapot vagy régi fotót.
 
Mivel töltöd azt a „rengeteg” szabadidődet, ami még marad?
Finomakat főzök a családnak, persze segítséggel, mert egyedül nem megy. Sokat festek, most is készülök a hatvani tájképbiennáléra képpel, meghívást kaptam a festészet napja alkalmával több jelentős tárlatra. Szolnokon a zsinagógában a Gyulai Művésztelep törzstagjainak munkáiból retrospektív kiállítás októberben lesz, Tokajban a Vigyázó Társaság tagjaival egy közös kiállításunk nyílik. Olvasok, zenét hallgatok, tornázom gyógytornász segítségével, hogy a kondícióm ne romoljon, ha már az állapotom nem javul.
 
Vágyak, kívánságok?
Mit mondjak? Ennél rosszabb ne legyen!
 
(Megjelent a Rákoshegy újság 2008. szeptemberi számában, az interjút Szabó Tiborné készítette)